2.

"Meghívás"

Lepakoltam az előszobába a cuccaimat és a kanapéra vetettem magam. Mivel nem rég kaptam állást az egyik újságcégnél, ezért most kaptam először szabadságot. Nem mintha annyi sok dolgom lenne a cégnél, de most jól esik egy szabadnap.

Fogtam a távirányítót és bekapcsoltam a Tv-t.

Kapcsolgattam, de semmi érdekfeszítő nem volt, így felkeltem és a konyhába sétáltam. Gondoltam, ha már a Tv-ben nincs semmi, akkor sütök valamit.

Szént néztem, mit is tudnék sütni. A döntésem egy kis meggyes muffinra esett. Előpakoltam a hozzávalókat és belekezdtem.

***

Az utolsó adagot raktam be a sütőbe, amikor kopogtak a bejárati ajtón. Gyorsan becsuktam a sütő ajtaját és csupa csokiban és maszatosan kinyitottam az ajtót, ezzel összekrémezve a kilincset. Az ajtóban a kávézóban megismert 5 fiú egyike állt. Azt hiszem Liam.

- Öhmm...szia. -szólaltam meg pár perc csodálkozás után. Miért van itt? És egyáltalán honnan tudja, hol lakom?

- Helo. -köszönt és átlépte az ajtó küszöbét.

Kicsit hitetlenkedve néztem utána, aztán gyorsan bezártam az ajtót.

Csak néztem, ahogy ez az "idegen" srác, nemes egyszerűséggel járkál a nappaliban és nézegeti a családi képeket.

- Ez te vagy? -emeli fel az egyik képet amin én vagyok.

A képen azt hiszem 4 éves lehettem és apával voltunk az állatkertben. A képen én vagyok, apa és egy zsiráf akit etetni próbáltunk, de az folyton elfordult.

- Igen. -halkan feleltem.

- Ő pedig az apukád? -kérdezett tovább.

Nem szeretek apáról beszélni, mert olyankor előjönnek az emlékek és akkor eltörik az a  bizonyos mécses.

- Igen Ő, és igen,  az egy zsiráf és igen, az állatkertben készült még jó régen, de megtudhatnám, mit keresel itt és honnan tudod, hogy itt lakom? -emeltem fel egy kicsit a hangom amitől magam is meglepődtem.

- Az az én dolgom. -vonta meg a vállát és elém sétált.

Nem akartam kimutatni, hogy a fiú maga megijeszt, de mikor közeledett én úgy hátráltam. Mikor a hátam a falnak ütközött Liam nem jött tovább. Arca, csak pár centire volt az enyémtől.

-Csúnyán ott hagytál minket a kávézóban.

-N-nekem dolgom volt.

-Persze.-nevette fel és eltávolodott tőlem. Leült a kanapéra és rám pillantott. -Szóval Amalia. Mit dolgozol?

- Egy újságcégnél dolgozom. -feleltem halkan, földreszegezett tekintettel.

- Én személyi edző vagyok. -árulta el ő is foglalkozását.

Nem feleltem semmit. Mit is tudnék? Amúgy sem szeretnék vele bármiről is társalogni.

- Nem vagy valami beszédes kedvedben Amalia. -egyenesedett ki a kanapén. -Ülj le mellém. -paskolta meg a mellette lévő helyet.

Még jó, hogy megengedi, a házamban...

Lassan leültem, minél messzebb tőle, de ő szemtelen mosollyal arcán szorosan mellém ült. Combunk és karunk összeért.

Közel hajolt fülemhez és belesuttogott.

- A fiúkkal szeretnénk, ha ma este eljönnél hozzánk bulizni.

- N-nem...-suttogtam alig hallhatóan.

- Ó, dehogynem!-felállt, majd az ajtóhoz sétált. Mielőtt még távozott volna, az ajtóból kacsintott egyet, majd végleg távozott.

Döbbenten meredtem magam elé, tele kérdésekkel.

Még mindig nem tudom, honnan tudja a címem. Vajon miket tud még? És, ha meghívtak a bulijukba, Liam nem mondta az időt és címet, akkor valószínűleg újra találkozok még velük...

Megráztam a fejem és visszamentem a konyhába megnézni a muffint.

1.

Hétköznap

Könyvemet szorongatva léptem végre be az ismerős kávézó ajtaján. Érkezésemet a csengő jelezte. Leültem a szokásos helyemre és magam mellé helyeztem a táskám. Könyvem az asztalra raktam és kabátomat is megigazítottam magamon.

Peter a pincér máris mosolyogva jött hozzám.

- Jó reggelt Amalia. Mit hozhatok?

- Neked is jó reggelt. Most, csak egy teát kérnék. - mosolyogtam rá.

- Azonnal hozom. - firkantotta a papírra rendelésem és már el is tűnt.

Kicsit szétnéztem a kávézóban. Rajtam kívül egy idős hölgy és egy 3 fős lány csapat tartózkodott a helyiségben. Őket még  nem nagyon láttam itt. A nénit pedig minden reggel. Asztalon nyugvó kezeimet nézegettem, mikor Peter kihozta nekem a teám.

- Tessék.

- Köszönöm.

- Hogy vagy mostanság? Régen beszéltünk. - ült le velem szembe. Sok dolga nem akadt, mivel a többi vendég már ki volt szolgálva.

- Jól vagyok, köszönöm. Veled mi újság? - mosolyogtam rá kedvesen.

- Ami eddig is.-húzta el a száját, mire halkan felnevettem. - Neked, hogy megy a munka?

- Ma szabadnapom van. - vigyorogtam rá. -  De amúgy most egy novellán dolgozom. Szeretném, ha különlegesebb lenne mint az eddigiek.

- A többi is nagyon jó volt.-dicsért.-Tudod, hogy mindig szívesen olvasom őket.

- Igen, tudom.-bólintottam és kortyoltam egyet a teámból.

- Mit olvasol?-bökött fejével a mellettem nyugvó könyvre.

- Óh..."Egy különc srác feljegyzései a modern zabhegyező"-t.

- Á. Értem.-próbált okos fejet vágni.-Az ott Emma Watson?-mutatott a képre.

- Igen, mivel drágám ez egy film.-nevettem el magam.

- Óh...-nevetett fel zavartan.-Most viszont vissza kell mennem.

- De, hát még senki sincs itt.-néztem körbe.

- Igen, de a főnök nem örül, ha csak lazsálok.-állt fel.

- Jó, nem baj. Azért jó volt egy kicsit beszélni.-mosolyogtam rá.

- Igen, jó volt. Majd lehet beugrok szombaton. Jó?

- Jó, persze.

Peter biccentett még egyet és vissza ment a pult mögé.

Sóhajtottam egyet, majd kezem közé fogtam a könyvet. Megkerestem a könyvjelzőt és folytattam az olvasást.

Olvasás közben néha-néha kortyoltam egyet a teámból.

Az emberek már kezdtek jönni és a város is ébredezett már. Az eső kicsit szemerkélt, de nem volt vészes.

 Az ablakon leguruló esőcseppeket versenyeztettem, mikor emberek ültek le körém az asztalhoz.

- Heló!-köszönt a velem szemben helyet foglaló fiú.

- Öhmm... sziasztok.-nyögtem ki nehezen.

- Hogy hívnak?-kérdezte a mellettem helyet foglaló göndör hajó srác.

- Amalia...A-Amalia Sparks.-tűrtem egy tincsem a fülem mögé.

- Én Harry vagyok.-mutatkozott be, majd a többiek felé biccentett.-Ő Liam, Louis Zayn és Niall.

Ők foglaltak helyet vele szemben. Liam volt legszélen. Barna haja és szintén barna szeme volt. Az arca nagyon barátságos, mégis, maga az egésze félelmet keltő. Louis ült mellette. Szép kék szeme és barna oldalara fésült haja volt. Zayn-nek gyönyörű, dús szempillával keretezett barna szeme volt. A haja olyan sötét, hogy szinte már fekete. Niall, -aki legbelül ült,- volt az úgy mond kakukktojás a csapatban. Neki szőke haja volt, de gondolom csak festett, mivel látszott az eredeti barna szín. A szeme meseszép kék ...mint a tenger. És, hát mellettem foglalt helyet Harry, akinek barna göndör haja és igéző zöld szemei voltak, amik, csak úgy csillogtak. Az ember nem volt képes levenni róla a szemét.

- És...öhmm...segíthetek valamit?-kérdeztem zavartan, mivel nem értettem pontosan, miért is ültek mellém.

- Szeretnénk egy kicsit szórakozni.-simította hatalmas tenyerét Harry a combomra.

Ijedten pillantottam rá, majd gyorsan könyvemért és táskámért nyúltam és hirtelen felálltam, ezzel elérve, hogy Harry keze leessen lábamról.

- É-én nekem most mennem kell.-dadogtam, majd Harryt átlépve, aki durván belemarkolt fenekembe elindultam a kijárat felé.

- De Lia, csak hülyéskedtünk.-kiabáltak még utánam.

Utálom, ha Lia-nak szólítanak. Csak egy ember hívott így és az apa volt...

Sietősen távoztam a kávézóból és vissza sem nézve, haza rohantam.

***

Kulcsaimat vettem elő a táskámból, mikor a szomszéd néni jött ki a kertjébe.

- Jó napot, Miss Marshall.-köszöntem neki mosolyogva.

- Neked is kedvesem. Hogy hogy itthon vagy?-kérdezte kíváncsian.

- Szabadnapot kaptam. Végre.-nevettem el magam.

- Anyukát hogy van? Nem láttam őt, úgy három napja.

- Igen. A főnöke elutazott nyaralni így ő helyettesíti. Vasárnapig lesz oda, így anya csak éjszaka jön haza. Nem is találkozok vele. Most viszont bemegyek mert van még egy két dolgom.-mosolyogtam Miss Marshallra és beslisszoltam az ajtón.

Végig olyan érzésem volt mintha valaki figyelt volna. Biztos, csak paranoiás vagyok. Az elmúlt napokban végig azt hittem, hogy figyel valaki.