4.

Buli

- Ó, szia. Nem hittük volna, hogy eljössz. Gyere, ülj le. -paskolta meg a mellette lévő helyet Louis.

- Sziasztok. -köszöntem csendesen. Szerencsére a konyhába nem hallatszódott be annyira a zene.

- Mit kérsz inni?-emelte rám tekintetét Harry a piák sokasága mögül.

- Nem kérek semmit.-utasítottam el.

- Ugyan már. Idd meg ezt.-nyomott a kezembe valami sárgás löttyött.

- Ez mi?-kérdeztem kíváncsian, kezemben forgattam a poharat.

- Csak idd meg.

Óvatosan számhoz emeltem a poharat és lenyeltem a tartalmát. Az elején kicsit marta a torkom, de elviselhető volt, viszont többet nem kérnék. Nem igazán bírom az alkoholt.

-  Na, milyen?

- Nem rossz, de többet nem kérek. -tettem le fintorogva a poharat az asztalra.

A fiúk felnevettek válaszomon, majd egyik pillanatra Louis karon ragadott és kihúzott a konyhából a táncoló tömeg felé.

- Táncolj velem. -suttogta fülembe.

- N-nem tudok táncolni.

- Akkor én vezetek. -nevetett, majd csípőmre helyezte hatalmas tenyerét és ritmusra mozgatni kezdett.

Eléggé feszélyezve éreztem magam. Sosem szerettem táncolni. Buliba sem voltam még eddig, úgy hogy, ha jobban belegondolunk elvesztettem két "szüzességem".

- Nem akarsz táncolni? -hajolt fülemhez.

Megráztam a fejem, majd már csak arra eszméltem fel, hogy Louis óvatosan markol a csuklómra és húz fel az emeletre a dülöngélő emberek között. Benyitott egy szobába -feltételezem az övébe- és leült az ágyra, maga mellé rántva.

- Nos, mit szeretnél csinálni? -nézett rám kedvesen.

Nem hittem volna, hogy egyikőjük ilyen is tud lenni.

- Haza szeretnék menni. -mondtam halkan.

- Hát, én úgy terveztem, hogy itt maradsz éjszakára, szóóóval, ezt az ötletet elvetjük.

Lemondóan sóhajtottam egyet, majd a legslamposabb ötletet dobtam fel: -Beszélgessünk.

- Jó. Én kérdezek, te felelsz, majd én is válaszolok a kérdésre. Szóval, mit dolgozol Amalia?

- Újságcégnél vagyok gyakornok. Te?

- Játékboltban dolgozom. Kivel élsz?

- Anyukámmal.

- Apukád?

Hezitáltam a válasz miatt, de úgy gondoltam, hogy elmondhatom neki, mivel eddig ő ijesztett meg legkevésbé.

- Meghalt. Már nagyon rég.

- Oh... sajnálom.

- Nem kell. Most én kérdezek. Mit akartok tőlem? -feltettem a kérdés, hisz már az oldalamat fúrta.

- Semmit. Csupán barátkozunk, és kiéljük a piszkos fantáziánkat. -ahogy ezt ki mondta közeledett felém, majd egy óvatlan pillanatban végigdöntött az ágyon és fölém magasodott. -Nem akarunk semmi rosszat. Csak játszadozunk kicsit. Mindenki, egyenként. -suttogta, majd nyakamat kezdte nedves csókokkal behinteni.

Egy ponton megállt, majd durván szívni kezdte az érzékeny területet. Halkan felnyögtem. Erre a tettemre még jobban szívta és harapta a nyakamon lévő vékony bőrt. Felsőm alját kezdte kihúzni a szoknyámból és felfelé gyűrte a lenge anyagot.

- Louis. Hagyd abba. nyöszörögtem szorítása alatt.

Mint aki meg sem hallotta tovább tevékenykedett felettem. Nyakamról áttért kulcscsontomra és ott hagyott durva csókokat.

Fájt ahogy szívta. Senki nem nyúlt még így hozzám. Ez új volt és csöppet sem jó érzés.

- Louis, kérlek. E-ez fáj. -próbáltam eltolni és sikerült is annyit kicsikarni belőle, hogy hátrébbhúzódjon és felpillantson kétségbeesett arcomra.

Szeme teljesen elsötétült. Fokozatosan távolodott el tőlem, majd legördült mellém és mélyeket lélegzett.

- Sajnálom.-szólalt meg némi csend után.  -Nem akartalak bántani.

- N-nem haragszom. -suttogtam a falat kémlelve.

Louis óvatosan, oldalam mellett helyezkedő kezemért nyúlt és hüvelykujjával lágyan simogatni kezdte.

- Alszol velem?

Mivel tudtam, hogy haza nem mehetek és a fiúk közül inkább Louis-val aludnék a legszívesbben, bátortalanul kinyögtem egy "igen"t.

3.

Előkészület

Mióta Liam elment, azóta szorongva érzem magam. Nem tudok nyugodtan letelepedni a kanapéra a sütimet majszolva, mert bármikor megjelenhet. Vagy Ő, vagy a másik négy egyike.

Most is a konyhában sürgök forgok. Nem tudom, hány féle sütit készítettem, de az biztos, hogy még egyikbe sem kóstoltam bele. Tocsogok a sok, finomnál finomabb krémektől, a hajam tele van csokireszelékkel és a ruhám sincs már olyan állapotban, mint reggel volt. A mikró hangos pittyegéssel jelezte, hogy kész lett a kávém. Muszáj innom, ha még anyát is megakarom várni. Fogalmam sincs, hogy mikor jöhet haza. Felhívni nem fogom, mert szemem előtt lebeg a kép, ahogy a sok irat és dosszié között keresné a telefon, majd azt meglelve morogva szólna bele. Igazából a sütiket is neki csináltam. A kedvenceit. Négy napja nem is találkoztunk, pedig egy házban lakunk. Örülni fog a sütiknek, ez a lényeg.

Kivettem a krem brülét a sütőből, az asztalra helyeztem. Így kész lettem az összes édességgel. Csináltam ötöt. Szerintem bőven elég lesz. Levettem a kötényem és kesztyűm, majd Az emeletre sétáltam a szobámba. Bementem a fürdőbe és levetettem a ragadós gönceimet, majd beálltam a zuhanykabinba. Megnyitottam a csapot és hagytam, hogy langyos víz eláztasson. Pár perc ácsorgás után fogtam a kókuszos tusfürdőm és végig kentem a bőrömön, jól megdörzsölve azt. A hajammal is elvégeztem ezt a műveletet, persze samponnal. Lemostam a habos testem és kiléptem a kabinból. Törülközőbe bugyoláltam magam és visszasétáltam a szobába. Kerestem egy hajgumit és felcsuriztam a hajamat. A szekrény elé sétáltam és ruha után kezdtem kutakodni, mikor csengettek. Mivel nem tudom ki az, nem akarom megváratni, így átöltözni már nincs időm. Leszaladtam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót.

Mikor megláttam ki áll előttem, arcomra pír szökött, nem is halvány.

- Heló.-köszönt kaján vigyorral arcán, majd ismételten, további szó nélkül átlépte a küszöböt.

- Meg sem kérdezem miért vagy itt. -mentem utána a nappaliba. Tudtam, hogy a buli miatt jött.

- Remélem a bulira készülődsz. -emelte rám Liam barna szemeit. Ha nem érezném magam feszélyezve, még talán meghatott volna a kölyökkutya tekintete, amivel eddig illetett.

- Nem mondanám. -nem akarok vele menni arra a bulira. Sehová nem akarnék vele menni.

- Készülj, én addig itt megvárlak.

- Öhmm... kérsz inni, vagy enni, amíg elkészülök? -udvariasságra tanítottak. Na meg a sütiket is meg kell ennie valakinek.

- Nem, köszi. -mosolyogva utasította vissza.

Szó nélkül mentem fel a lépcsőn egyenesen a szobámba. Semmi kedvem nincs elmenni. Mindegy. Már nem tehetek semmit, mivel Liam lent ül a nappaliban és vár. Talán, majd a buli közepén lelépek.

Kivettem egy fehérneműt a fiókból, majd felvettem őket és a szekrényhez sétáltam. Előhalásztam egy szoknyát, rövidujjút és az ágyra raktam őket, majd kutakodtam még valami hozzá illőhöz. Felöltöztem és gyorsan megcsináltam a hajam. Megszárítottam és besütöttem. Nem sokat szoktam a sminkemmel bajlódni, így -mint mindennap- egy kis alapozót és szempillaspirált tettem fel. Befújtam magam a kedvenc parfümömmel és a táskámat kézbe véve lementem a nappaliba Liam-hez.

- Csinos vagy. -mosolygott rám szélesen.

Lehajtott fejjel, pironkodva motyogtam egy köszönömöt.  -Mehetünk? -pillantottam fel rá idegesen. Nem tudom hogy fogom túlélni ezt az estét.

Liam szó nélkül kinyitotta az ajtót és a kocsija felé vette az irányt. Átléptem a küszöböt és bezártam az ajtót. Megfordultam és mély lélegzetet véve elindultam a nagy, fekete Range Rover felé. Liam kinyitotta nekem az anyósülést felőli ajtót.

-Köszi.-motyogtam halkan és beültem.

Bekötöttem a biztonsági övet és táskámat az ölembe helyezve szorongattam és vártam, hogy elinduljunk.

-Nyugi, Amalia. Jól fogod magad érezni.-mosolygott rám melegen Liam és beindította a kocsit.

Nem tudok kiigazodni Liam-en, bár még szinte egy napja sincs, hogy ismerem, de már megrémisztett és meg is nyugtatott.

Kihalásztam a telefonom a táskámból és megkerestem a névjegyzékben Anyát. Írtam neki gyorsan egy SMS-t, hogy későn érek haza, majd visszasüllyesztettem a telefont a táskám mélyére, majd csak bámultam ki az ablakon.

- Megjöttünk. -szólalt meg Liam.

- Mi? Ilyen hamar? -értetlenkedte, hiszen, csak most szálltunk be.

- 5 percre lakunk tőled.

- Akkor minek kellett a kocsi? -szálltam ki az autóból.

- Dolgom volt. -zárta le a témát és a hatalmas ház felé sétált.

A zene már dübörgött és mikor átléptem a küszöböt megcsapott a tömény alkohol és verelytég bűze.

- Gyere. -ragadott karon és húzott a tömegben. -Fiúk! Itt van Amalia. -nyitott be a konyhába ahol a többi négy fiú beszélgetett.

2.

"Meghívás"

Lepakoltam az előszobába a cuccaimat és a kanapéra vetettem magam. Mivel nem rég kaptam állást az egyik újságcégnél, ezért most kaptam először szabadságot. Nem mintha annyi sok dolgom lenne a cégnél, de most jól esik egy szabadnap.

Fogtam a távirányítót és bekapcsoltam a Tv-t.

Kapcsolgattam, de semmi érdekfeszítő nem volt, így felkeltem és a konyhába sétáltam. Gondoltam, ha már a Tv-ben nincs semmi, akkor sütök valamit.

Szént néztem, mit is tudnék sütni. A döntésem egy kis meggyes muffinra esett. Előpakoltam a hozzávalókat és belekezdtem.

***

Az utolsó adagot raktam be a sütőbe, amikor kopogtak a bejárati ajtón. Gyorsan becsuktam a sütő ajtaját és csupa csokiban és maszatosan kinyitottam az ajtót, ezzel összekrémezve a kilincset. Az ajtóban a kávézóban megismert 5 fiú egyike állt. Azt hiszem Liam.

- Öhmm...szia. -szólaltam meg pár perc csodálkozás után. Miért van itt? És egyáltalán honnan tudja, hol lakom?

- Helo. -köszönt és átlépte az ajtó küszöbét.

Kicsit hitetlenkedve néztem utána, aztán gyorsan bezártam az ajtót.

Csak néztem, ahogy ez az "idegen" srác, nemes egyszerűséggel járkál a nappaliban és nézegeti a családi képeket.

- Ez te vagy? -emeli fel az egyik képet amin én vagyok.

A képen azt hiszem 4 éves lehettem és apával voltunk az állatkertben. A képen én vagyok, apa és egy zsiráf akit etetni próbáltunk, de az folyton elfordult.

- Igen. -halkan feleltem.

- Ő pedig az apukád? -kérdezett tovább.

Nem szeretek apáról beszélni, mert olyankor előjönnek az emlékek és akkor eltörik az a  bizonyos mécses.

- Igen Ő, és igen,  az egy zsiráf és igen, az állatkertben készült még jó régen, de megtudhatnám, mit keresel itt és honnan tudod, hogy itt lakom? -emeltem fel egy kicsit a hangom amitől magam is meglepődtem.

- Az az én dolgom. -vonta meg a vállát és elém sétált.

Nem akartam kimutatni, hogy a fiú maga megijeszt, de mikor közeledett én úgy hátráltam. Mikor a hátam a falnak ütközött Liam nem jött tovább. Arca, csak pár centire volt az enyémtől.

-Csúnyán ott hagytál minket a kávézóban.

-N-nekem dolgom volt.

-Persze.-nevette fel és eltávolodott tőlem. Leült a kanapéra és rám pillantott. -Szóval Amalia. Mit dolgozol?

- Egy újságcégnél dolgozom. -feleltem halkan, földreszegezett tekintettel.

- Én személyi edző vagyok. -árulta el ő is foglalkozását.

Nem feleltem semmit. Mit is tudnék? Amúgy sem szeretnék vele bármiről is társalogni.

- Nem vagy valami beszédes kedvedben Amalia. -egyenesedett ki a kanapén. -Ülj le mellém. -paskolta meg a mellette lévő helyet.

Még jó, hogy megengedi, a házamban...

Lassan leültem, minél messzebb tőle, de ő szemtelen mosollyal arcán szorosan mellém ült. Combunk és karunk összeért.

Közel hajolt fülemhez és belesuttogott.

- A fiúkkal szeretnénk, ha ma este eljönnél hozzánk bulizni.

- N-nem...-suttogtam alig hallhatóan.

- Ó, dehogynem!-felállt, majd az ajtóhoz sétált. Mielőtt még távozott volna, az ajtóból kacsintott egyet, majd végleg távozott.

Döbbenten meredtem magam elé, tele kérdésekkel.

Még mindig nem tudom, honnan tudja a címem. Vajon miket tud még? És, ha meghívtak a bulijukba, Liam nem mondta az időt és címet, akkor valószínűleg újra találkozok még velük...

Megráztam a fejem és visszamentem a konyhába megnézni a muffint.